On Sai - Scar

"Scar körül sok a titok.

Titok a vallása, mert kereszténynek született egy olyan világban, ahol a kalózok megnyúzzák, a császáriak pedig agyonlövik a hívőket. Titok, hogy szerelmes Artúrba. Titok az álma, amit követve navigátornak áll.

Artúr körül sok a halál.

Előbb azt hiszi, Scar meghalt, kétségbeesésében csatlakozik egy keresztény csempészhajóhoz, és az űrben bolyongva egyre mélyebben megismeri a sötétséget. Mikor úgy érzi, minden kegyetlenséget megtapasztalt, megtudja, hogy Scar nem halt meg. Hanem áruló lett.

Don körül nagy a csend.

A renegát mentál önkéntes száműzetéséből figyeli a világ eseményeit, ám az ijesztő dolgokról nem beszélhet senkinek. Hallgatása mögött más is lapul: egy titok, és egy régi, fájó szerelem emléke.

Lucy körül nagy a rend.

Don egykori társa majdnem hibátlan. A világegyetem egynyolcadának ura, aki a végső tökéletességet keresi, gyűlöli az érzelmeket és a vércseppek gömbjében lapuló π számot. Könyörtelenül kiiktatja mindazt, ami nem illik a társadalom rendjébe.

Ők négyen furcsa események sodrában találják magukat. Fogalmuk sincs, ki vagy mi mozgatja a szálakat.

Lehet, hogy pusztán játékszerek Isten és a Gonosz kezében?

Létezik egyáltalán szabad akarat?

A szerelem, melyet elpusztítottál magadban, pislákolhat-e még a másikban?

Egyvalaki sejti csupán, hogy ők négyen alkotják a tengelyt, melyen megfordul az emberiség sorsa."

Úgy kezdtem bele a könyvbe, hogy el sem olvastam a fülszöveget. Minek? Calderon után éreztem, hogy nem fogok csalódni, és féltem, nehogy eláruljon vmi titkot, csavart a regényből. Úgy is lett, ahogy elképzeltem. Alig bírtam letenni, így sikerült 1-2 éjjel csak 2-3 órát aludnom, mert csak olvastam és olvastam és olvastam. (tipikus még ezt az egy fejezetet befejezem "problémával" küzdöttem.) A másnapok kimerítőek voltak! :D De megérte!!!!

Rég írtam a blogra, de ez a könyv több szempontból is "megihletett" a bejegyzésre. Először is, mert megérdemli!!! Lendületes, tele élettel, érdekes szereplőkkel, akik nem egysíkúak. Fordulatos és folyton ott tart a határon: vajon mi lesz ennek a vége, mi jöhet még?! Hogyan kapcsolódnak majd össze a szálak? Lesz benne csomó, vagy minden elsimul? Másodszor, mert hihetetlenül örülök, hogy a szerző magyar!!! Most is büszkén olvastam! A mi On Sai könyvünk!!!! :)

Nagyon szeretem az írónő fantáziáját, ahogy "megálmodta" a világot, bele az embereket és a mentálokat. A Calderon után nem lepett meg, hogy itt is vannak nemesek, közrendűek, és egy modern, úri űrvilágba csöppentem bele. 

Még mindig szívesen lennék katona On Sai világába, de már lehet nem egyértelmű a mérnöki pálya! ;) Lehet navigátor leszek!!! Fantasztikus lehet "repülni" egy cirkálóval! :)
Eleinte nehezen bírtam ki nevetés nélkül Lucyról olvasni. Így hívják a cicám, de ellentétben a mentáltól, az én Lucymnak több "haja" van, picit túlsúlyos, lusta macska, a többi stimmel (kicsit arrogáns, néha lekezelő, és folyton parancsolgat!)

Kíváncsian várom a folytatást!!!! De előtte még kialszom magam! :D

Egyetlen egy nem annyira jött be, és az a borító. Valamiért A burokéra emlékeztet. :(

up: Bocsánat, látszik rég foglalkoztam a bloggal. Nem tudom miért lett ilyen ez a bejegyzés. :(

Alastair Reynolds - A Napok háza

A fantasy mellett a másik kedvelt műfajom a sci-fi. Igaz az elmúlt években kicsit hanyagoltam a témát, és régen sem a nagy nevektől olvastam (pl. Asimov vagy Lem stb.), hanem inkább antológiákat, novellákat. Így amikor Nima-nál olvastam a könyvről, teljesen egyértelművé vált, hogy nekem ezt el kell olvasnom. Azonnal meg is rendeltem a könyvet, amit sajnos nem tudtam azonnal kézbe venni, mert volt (van?) egy kis hibája. Büdös volt! Nem egy új könyv finom, friss és jó illata szállt fel a lapokból, mikor kinyitottam, hanem egy nagyon lepusztult, kínai, gyors kajálda konyhájának szaga áradt felém. Öklendezni kezdtem és csak hosszú idő elteltével (3 hónap), miután kiszellőztettem a könyv lapjait, tudtam csak a kezembe venni. Amit már nagyon vártam, és ami pont jól jött a hosszú repülő út során.

Amint elkezdtem olvasni, akarva akaratlanul is elmosolyodtam azon, hogy egy igazi űroperát olvasok sokkal közelebb az űrhöz, mint azt gondoltam volna. Menet közben döbbentem rá, hogy egy olyan történetet olvasok, ami szintén egy repülőn (igaz űrhajón) játszódik az űrben, galaxisok között, míg én egy repülőgépen olvasok két földrész között. :) Így utólag is beleborzongok!

Egy olyan korszakban járunk, ahol az űrutazás még gyerekcipőben jár, de a klónozást már nagyon is mesterfokon űzik. Ebben az időben él Abigail Gentian egy olyan tudós család sarja, akik a klónozásra specializálódtak. Egyszer csak elhatározza, hogy ezer klónra hasítja magát, akiket aztán kiküld a galaxisba, hogy minél több tudást és bölcsességet szerezzenek. A klónok hasadványoknak nevezik magukat, ők ezren alkotják a Gentian-klánt. (Később kiderül nem ők az egyetlen klán.) A klán tagjai bizonyos időnként újraegyesülnek, hogy megosszák egymással az addig megszerzett tudást.

A harminckettedik egyesülés azonban mindent megváltoztat. Valakik megtámadták és szinte teljesen kiirtották az egyesülésre összegyűlt hasadványokat, csak egy maroknyian élték túl. 

Két hasadvány, Campion és Purslane, is az elhunytak között lennének, ha nem lennének olyan makacsok, hogy a klán szabályai ellenére is együtt utaznak, közösen gyűjtve a tapasztalatokat. Sőt szerelmesek is egymásba. Tudtukon kívül a saját önfejűségük menti meg őket a haláltól, azzal, hogy több évtizedes késéssel érkeznének meg a gyülekező helyre. Előtte azonban vészjelzést kapnak, hogy kerüljék el a bolygót, a támadás miatt.

A két hasadvány és a maroknyi túlélő versenyt fut az idővel, hogy kiderítsék kik és miért akarnak a Gentian-klánnal leszámolni, és teljesen kiirtani őket. Ám a nyomozás során olyan megdöbbentő igazságokra derül fény, amelyek megváltoztatnak mindent, amit addig tudtak, vagy tudni véltek, és melyek elindítanak egy megfékezhetetlen lavinát, mert sokkal több forog kockán, mint a klán fennmaradása.

A könyv részekre és fejezetekre oszlik. Minden egyes rész egy-egy Abigail Gentian történettel kezdődik. Az ő életéből kapunk egy rövid történetet, lassan megismerjük gyerekkorát és hogy miért is jutott arra a döntésre, hogy ezer klónra hasítja magát, akiket aztán kiküld a galaxisba tudást gyűjteni. Ezt követően fejezetekre bomlik, amiket Campion és Purslane felváltva mesél el. Közben megismerjük őket, a gondolataikat és a szerelmüket, mely nem mondható hétköznapinak, mivel már több, mint 6 millió éve tart. Ennek ellenére nem éreztem csöpögősnek, sőt pont annyi érzelmet kaptam, ami még is csak érzékeltette, hogy ők ketten emberek. A "nyomozás" során segítségükre van egy gépember, egy aranyszínű robot, Hesperus is, akit  az utolsó körútjuk során mentettek meg, és akinek amnéziája van, de sokkal több, mint aminek látszik.

Egy olyan űropera, melyhez nem kell űrhajó, amelyik a fénysebességgel tud repülni, mert olvasás közben úgy éreztem, hogy annál is gyorsabban repültem át rajta, annyira lendületes és izgalmas. Izgultam, hogy a két kedvencem Purslane és Hesperus túlélik-e, hogy mi lehet a nagy titok, és sikerrel járnak-e. Jó volt a történet során egyre közelebbről megismerni őket, és megérteni mit miért tesznek, kinek mi a fontos. Furcsa volt, hogy az idő mennyire nem fontos senkinek, köszönhetően a különböző technikai eszközöknek (sztázis kamra, hibernálás stb.), melynek segítségével átaludták az idő nagy részét, hogy a nyomozás, az üldözés több százezer évet vett igénybe, számukra mégis csak napoknak tűnt. Nagyon irreális, és természetellenes. Az én kicsi szürkeállományomnak felfoghatatlan ez a fajta utazás. :)

Hesperus az örök kedvencem lett. Egy nagyon érdekes és egyedi személyiség. Egyszerre robot és ember, mégis sokkal emberibb, mint bármelyik más élőlény. Az amnéziája miatt titokzatosság lengi körül. Rejtély, hogy honnan jött, mi volt az a nagyon fontos küldetés, amelyet teljesíteni akart, és hogy hová tart. Ki is ő valójában? Se Campionnál, se Purslane-nál nem éreztem ennyi kérdőjelet. Bár ahogy egyre jobban megismerjük Abigail Gentian történetét, kapunk azért egy-két kérdőjelet, amin igazán elgondolkozik az ember.

Meg kell említenem még a Palotást, amely egyfajta szerepjáték, csak sokkal felturbózott verzióban. Egy nagyon érdekes "doboz", melyben a játék valósággá válik, és csak nehezen választható szét ez a játék-valóság az igazi valóságtól. Egy nagyon különleges és veszélyes játék doboz, amely kihat a jövőbeni eseményekre, és Abigail-re. Merthogy még ő kapta gyerekkorában, és sokat játszott benne a kisfiúval. A végére kiderül, hogy kulcsszerepet tölt be az a játék, amit ők ketten játszottak.

A könyv egyetlen egy hátránya, hogy a vége elnagyolt lett. Kicsit összecsapottnak tűnik, de lehet ez csak azért tűnik annak, mert vannak folytatásai. Remélem azokat is megjelentetik magyarul. Maradtak kérdőjelek, és megválaszolatlan kérdések, de remélem a folytatások mindenre fényt derítenek majd.

Olyan kicsinek és tudatlannak éreztem magam, mint még soha, amikor belegondoltam, mégis mekkora a galaxisunk, mennyi idegen életforma lehet odakint, és hogy mennyire a kezdetén vagyunk az emberi életnek. Teljesen beleszédültem. Egy olyan világ részese lehettem, mely sokkal több űr technológiánál, a csillagoknál és a különböző idegen fajoknál. Egy olyan világ szippantott magába, mely valahol tényleg létezik, elég csak fölnézni a csillagos égre.

Justin Cronin - A szabadulás

Te mit tennél, ha az eddig létező világ megszűnne? Ha olyan lények uralnák az éjszakát, amelyek addig csak a legvadabb rémálmaidban vagy a kitalált filmekben léteztek?  Képes lennél túlélni egy világvégét, melyben a családod, a barátaid és minden, amit addig ismertél elpusztul? Képes lennél ebben a káoszban is ember maradni? És vajon ki jár jobban, aki elpusztul az újvilág hajnalán, vagy aki „szerencsésen” túléli, és tovább kell harcolni? Megmaradhat-e a remény?

Csak pár olyan kérdés, gondolat, ami folyton itt keringett körülöttem olvasás közben. Nem hagytak nyugodni, és viaskodott bennem a harc és a feladás szelleme. Vajon képes lennék-e túlélni? Pontosabban szeretnék-e túlélni, és tovább harcolni vagy egyszerűbb lenne, mindjárt az elsők között meghalni?

A történet sodrása magával ragadó, és nem enged bármennyire is szeretnénk ebből a világból elszakadni. Nem ereszt, mert ott motoszkál bennünk, a tudatalattinkban, hogy ez vagy ehhez hasonló bármikor megtörténhet. Mert emberek vagyunk, mert tudni vágyunk, és mert gyarló és ostoba faj vagyunk. Talán az érzés, ami a könyvhöz láncol, és feszült hangulattal burkol be olvasásközben: a bizonytalanság.

De az olvasást nem lehet abba hagyni, mert tudnunk kell, hogy boldog vége lesz. Annyira kell a remény, mint az élethez a levegő. Hogy ne adjuk föl már idő előtt. Hogy legyen erőnk küzdeni, akarjunk harcolni, mert van miért.

Boszorkányszombat

Talán épp egy szombati napon kezdtem el, ezt a nem éppen vékonynak nevezhető könyvet. A közös történetünk a könyvvel mégsem egy szombati napra esik, de sokkal régebbre nyúlik vissza, ha nem is több száz évre, de sok-sok évre. Aki szegedi, az talán még emlékszik azokra az időkre, amikor a Centrumban még volt könyves részleg, és lehetett könyveket venni. Miközben a polcok között lődörögtem és könyveket nézegettem, figyelmes lettem egy nagyon is vaskos könyvre. Amikor levettem a polcról és elolvastam a címét, majd jobban szemügyre vettem a borítót, a könyv teljesen megbabonázott. Éreztem, hogy nekem ezt el kell olvasnom, nekem kell ez a könyv. Sajnos az élet úgy hozta, hogy csak 13 évvel a sorsdöntő nap után kerüljön a birtokomba, és kezdjek bele a régóta vágyott történetbe. Ha ránézek a könyvre, a mai napig ugyanaz a bizsergés és érzés fog el, mint amikor legelőször a kezembe vettem. És ez így is maradt a történet befejezése után is. Ez egy ifjúkori szerelem. :)

"Az üstökössel kezdődött minden… Váratlanul bukkant fel a vészjósló égi vándor, és rátapadt az éji égboltra, mintha soha többé nem akarna már eltűnni onnét. Aztán Antwernonba, a szabadelvű polgárok lakta neltholandi városba érkezett Norven Kather, a kegyetlenségéről hírhedt főinkvizítor. A pokoli látomások kínozta férfi lángoló prédikációt tartott a székesegyházban, kíméletlen harcot hirdetvén az eretnekek, a pogányok, és a boszorkányok, az egyház örök ellenségei ellen.

Antwernon vezetősége nagy misztériumjátékot rendezett a neves férfiú tiszteletére, ám az ünnepély az est fénypontján váratlan tragédiába torkollott. Grabrik Geernlem, a városban lakó rézmetszőinas-fiú túlélte ugyan a szörnyű éjjelt, azonban egy baleset következtében mély ájulatba zuhant, melyben különös álmot látott egy boszorkánylányról, aki a furcsa szerzetek, törvényen kívüli különcök lakta, titkokkal teli Ardennon-hegyvidék felé hívta őt. A betegségből felépült, ám az álomtól megbabonázott Grabrik fellopódzott az inkvizítor Ardennonba tartó hajójára…

És az utazás során különös kapcsolat szövődött a férfi és a fiú között; ám míg ez az út egyikőjüket lidércnyomásai birodalmába, addig másikójukat addig sosem hitt csodák, borzongató, és lenyűgöző kalandok világába vezette… "

Ez egy nagyon jól megírt és kitalált fantasy mese, melyben azért kapunk egy kis ízelítőt milyen is lehetett a boszorkány üldözés, és az ezzel járó borzalmas inkvizíció. Egy izgalmas, sajátos világot teremtett meg az író, mely tele van más-más fajjal (kradrakok, drandalgok stb.), egyedi és különleges karakterekkel. Ahogy haladtam előre a cselekményben mindig találkoztam valakivel, aki valamilyen tulajdonsága kirítt, és színesebbé tette a történetet - imádtam őket, és örültem, hogy végig megtartotta ezt a "szokását" az író. Kedvenceim figuráim: Rableis doktor, Yorek és Josnik Hende. Ilyen volt még Hosszúorrú Trold, Talrap király, bár az ő különcsége egy kicsit idegesített. Tetszett, hogy a vkryng-nek egyedi nevei voltak (Puhanyelvű Wreb, Laposfarkú Trok, Asszonytólrettegő Blud stb.)

Anno olvastam és tanultam is, hogy milyen volt az inkvizíció és a boszorkány üldözés, a borzalmas kínzásokról nem is beszélve, de itt annyira tiszta és éles képet kaptam, hogy néhol fölfordult a gyomrom, és dühömben nem tudtam mást tenni, mint szidni Norven Kather-t, akit csak úgy hívnánk a mai időkben, hogy egy elmebeteg, szadista állat. Valószínű azért estek annyira rosszul a kínzások, és a máglya halálok, mert a szereplők, akiket boszorkánysággal vádolt, és akiknek a lelkét meg akarta menteni a tisztító tűz által, közel kerültek hozzám. Mindenesetre nagyon megrázó és borzalmas részek voltak, remekül írta meg Glendown. Ami persze nem csoda, mert ha jól tudom, akkor William Glendown, alias Beregi Tamás,történelem szakos volt az egyetemen.

A molyon 4 és fél csillagot kapott tőlem. A levonást két apró hibáért kapta. Az egyik, hogy ez elején nagyon döcögve indult be a történet. A másik meg, hogy miután Grabrik eljutott a Boszorkánytanyára és ott találkozott Mirebennel, leült a történet. Túl sokat időztünk el azzal, hogyan találnak egymásra, hogy mennyit szánkóznak, és milyen nagyokat játszanak, meg hogy merre csavarognak a tanyán stb. Sok volt, lassan haladtam vele.

Egy nagyon jó klasszikus fantasy, nem épp szokványos véggel, tele mindenféle lénnyel, és egy kis történelmi morzsával. Kell ennél több. Mind ez persze nem lenne olyan amilyen, ha nincs ilyen jó fantasztikus írói stílusban megírva.

És hogy milyen is, íme egy kis ízelítő:

"Az alkony szürke pora szétterjedt a levegőben, szemcséssé tett azt, a táj kontúrjai feloldódtak, reszkettek, mintha a közelgő fagy bizsergetné őket."

"Rabelist különös ... vonzalom fűzte az emberi kiválasztás problematikájához ... A tudós leghíresebb műveinek már a címei is sokat elárultak: 'A kakálás diszciplínájának alapvető erkölcsi törvényeiről.', 'Székelés közben felül és alul hallatott zajok, zörejek életkortól, nemtől és vallási hovatartozástól való függősége.' ... "

"Elvették a régi törvényeket, hogy újakat csináljanak ... , a szellemeket angyalokkal, a régi ünnepeket unalmas egyházi szertartásokkal váltották fel, ... , a mágia helyett pedig Isteni csodatételekről kezdtek beszélni."

" Josnik elővett egy cipót, és megpróbálta azt megszelni az asztalon heverő vékony szelet, csontszáraz sajttal, majd érezvén, hogy nem boldogul, a közelben heverő merőkanállal kezdte reszelni a kenyeret."

"Az erdő hamarosan teljesen megkopaszodott, a levegő pedig  felfázott a novemberi fagyoktól: zúzmarát tüsszögött a tájba, s jeges szelet a vándorok nyakába."